2010. július 25.

MENTASZÖRP


Amióta Ciprusra költöztünk, nagyon sok mentát használok.
Télen / már ugye amennyi tél itt van:-) / teaként isszuk, a fennmaradó jó időben pedig joghurthoz, bárányhoz stb. fogyasztjuk fűszerként.
Most jött el az ideje, hogy szörpként is elkészítsem, csak amiatt szomorkodom, hogy ezt 10 évig nem tettem meg... annyira finom lett!!!
Nagyon egyszerű, semmi humbug,a lényeg, hogy minél több mentát használjunk bele, annál ízesebb lesz a szörp, és fogyasztásakor csak egy pici kell a pohárba, a többi csak víz, citromkarika, jég és esetleg díszítésnek egy pár levélke.
Azt ugye tudjátok, hogy régen a mentát ebéd után fogyasztották (citromos vízbe tettek pár levélkét) azért, hogy frissítse a lehelletet.

MENTASZÖRP

1 liter víz
1 kg cukor
1 dkg citromsav
4 csokor (jó vastag csokor ám!) mentalevél

A mentalevelet a vízben egy egész napig állni hagyom.
Másnap hozzáadom a cukrot és a citromsavat majd 10 percig forralom.
A leveleket leszűröm, üvegbe teszem és száraz dunsztban hagyom kihűlni.


Mi jéggel, citromkarikával, hideg vízzel és friss mentalevéllel isszuk, nagyon-nagyon finom!

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez baromi jó ötlet! Sajna idén kevés a mentám, de jövőre jöhet dögivel!

Dia írta...

Jééé, ilyet Én is csináltam és még meg sem kóstoltuk.

Latsia írta...

Pocak Panna, nagyon finom!:-)

Dia, miért nem kóstoltátok meg? Pont így csináltad Te is, vagy másképp?

Vacskamati írta...

Latsia, szeretném megkérdezni, hogy a szirupot kihűtve vagy forrón öntöd a levelekre? A tényleg nagy csokor kb. mit jelent? Mondjuk egy 5 literes befőttes üveg szorosan félig töltve??

Szemi írta...

Nahát, a mentámat az idén kaszálni lehetne, úgyhogy ezt egész biztosan ki fogom próbálni. A citromfüves újításod nyomán inkább kevesebb cukorral...
Azonkívül jó lenne egy próbát csinálni nyírfacukorral is, mert a rendes cukrot én sajnos nem ehetem, remélem azzal is működni fog. Bár nem tudom,hogy azzal működne-e a napon való érlelés??

Mondjuk az még engem is érdekelne,hogy amit Vacskamati kérdezett, hogy mekkora az a jó nagy csokor? Mert nekem most a mentám legalább 50 cm magas, szóval ha abból szedek egy csokornyit, az jóval nagyobb,mint egy kisebbre nőtt mentánál...
Tudnál adni valami hozzávetőleges támpontot? Előre is köszi! :)

Latsia írta...

Vacskamati, ne haragudj, csak most látom a kérdésedet, hogy Szemi is írt.
1 csokor kb. akkora, aminek a szárát egy kezedben meg tudsz fogni, de jó dús, tehát a levél legyen a "dömping", ne vastag szár.
Igen, ahogy írod, egy akármilyen befőttes üveg félig töltve mentával.

Latsia írta...

Szemi, de jó, tényleg annyi mentád van? Akkor száríts is, és abból lehet télen tea! És milyen jó kis tisztító és görcsoldó, itt literszámra isszák Cipruson.

Nem muszáj napra tenni! Csak ne hideg helyen érleld.
Igen az a Te csokrod, az már ballagási virágcsokor méretű!:-))
Akkora legyen, ahogy fentebb írtam, a menta magassága kb araszny és úgy marokra fogva a szárat... jó így?
Nyírfacukor itt sajnos nincs, mindig Mo-ról hozom, most majd keresek valami szállítót. Lehet, hogy forgalmaznunk is kellene, itt sem ártana senkinek!:-)