2008. december 29.

GÖRÖG TÖLTÖTT KÁPOSZTA



GÖRÖG TÖLTÖTT KÁPOSZTA

1 közepes fej káposzta

töltelék:
80 dkg darálthús - marha-sertés vegyesen
1 vöröshagyma
1/2 csésze rizs
só, bors
1 tk apróra vágott friss vagy szárított menta
1 tojás

öntet:
5 tojás, 5 dkg vaj, 2 citrom leve

A káposztafejet megmossuk, és egészben enyhén sós, ecetes vízben körülbelül 30 perc alatt megfőzzük, majd kivesszük.
A tölteléket összeállítjuk, és egyenként a kihűlt levelekbe csavarjuk, két végét betűrjük, hosszúkás formájúra igazítjuk (minél kisebb a töltelék, annál finomabb).
Egy nagy edény aljába káposztaleveleket fektetünk, arra helyezzük rá a tölteléket, majd újból levelet, egészen addig, amíg a töltelék elfogy.
A tetejét levéllel fedjük be.
Ha ezzel elkészültünk, vajat dobunk rá, valamint nehezéknek egy kicsi tiszta fedőt vagy tányért, hogy lenyomja a rétegeket.
Húslevest öntünk rá, épphogy ellepje a fedőt, és takaréklángon bő óráig főzzük.
Az öt tojást habosra felverjük, és hozzáadjuk a citromlevet és a vajat.
Egy óra elteltével levesszük a nehezéknek használt fedőt, és a káposztára öntjük a tojást.
Enyhén megnyomkodjuk, hogy az alsóbb rétegek közé is befolyjon.
További 5 percig főzzük, majd levesszük a tűzről.

Nincsenek megjegyzések: