2008. július 31.

KREATÍV BLOGGER


A Yum Yum díj után újabb érkezett Lilahangyától , Gesztenyétől és Alchritól is, nagyon szépen köszönöm!
Kreatív blogger lettem!:O)

A díjjal együtt járnak a feladatok is, íme:
- kiteszem a logót a blogomba
- belinkelem azt a személyt, akitől kaptam
- megnevezek 5 blogot
- belinkelem a blogokat
- üzenetet hagyok a kiválasztott személyeknek.
És akkor a díj megy az alábbiaknak, egyszerűen mert mgérdemlik, és akiket szeretek olvasgatni, ahogy egy pici időhöz jutok a Törpe terroristám mellett...:O)

Ízbolygó

Alchri

Balzsam

t3v3d3s

nemisbéka





GÖRÖG ÉDES DINNYEHÉJ


GÖRÖG ÉDES DINNYEHÉJ / Latsia

görögdinnye héja
citromlé
cukor

A görögdinnyehéjról eltávolítjuk a zöld részt, feldaraboljuk és vízben feltesszük főzni.
Amikor kissé megpuhult, hozzákeverjük a cukrot és a citromlevet, együtt főzzük még 15 percig.
Tisztára mosott befőttesüvegekbe töltjük és a citromos cukorsziruppal leöntjük.
Behűtve kínáljuk.

Latsia:
- annyi cukorral készítjük, amilyen édesre szeretnénk, de min. 1 kg gyümölcshéjhoz 50 dkg kell a tartósítás miatt
- tk. teljesen úgy készül, mint a befőtt

KEFÍRES SÜTI


Kefires süti / Erika10 2004-ből

1 pohár kefir, aztán ugyanezzel a pohárral kimérve 1 pohár cukor, 1/2 pohár étolaj, 2 pohár liszt, 1 csomag vaniliás cukor, kevés citromlé, reszelt citromhéj, kiskanálnyi fahéj, 1/2 csomag sütőpor, 2 tojás.

Latsia:
- nektarinal és cashewdióval készítettem

Az egészet jól összekevered, és egy kimargarinozott, lisztezett (vagy sütőpapirral bélelt) tepsibe öntöd úgy, hogy ne legyen túl vastagon.
A tetejét megszórod mindenféle kockára vágott gyümölccsel, és kb. 20 percig sütöd.
A tészta sülés közben feljön, és a gyümölcsök teljesen a tészta belsejébe sülnek bele, miközben a teteje szép pirosas, ropogós lesz.
Villával megszúrva tesztelhető, hogy teljesen megsült-e.
Nagyon fini!

2008. július 30.

GÖRÖG TÖLTÖTT ZÖLDSÉGEK


GÖRÖG TÖLTÖTT ZÖLDSÉGEK / Latsia

2-3 ek olaj
1 kg darálthús
2 hagyma
1 kg paradicsom
1 kávéscsésze rizs
petrezselyem, vadmenta

A rizst kicsit előfőzzük.
A húst átforgatjuk a hagymával együtt az olajon, sózzuk-borsozzuk.
Hozzákeverjük az elturmixolt paradicsomot és egy kis petrezselymet, vadmentát.
Belekeverjük a rizst és az olívaolajon elősütött, kivájt zöldségekbe töltjük.
Ezek leginkább vöröshagyma, cukkini, padlizsán, paradicsom és paprika.
A töltött zöldségeket egy lábosba rétegezzük, alulra mindig a padlizsán kerüljön.
Felöntjük annyi vízzel, hogy a harmadáig érjen és letakarjuk egy kistányérral.
Kb. 30-40 perc alatt kislángon megfőzzük.

PARADICSOMOS - CHILLIS SPAGETTI


PARADICSOMOS - CHILLIS SPAGETTI / Latsia

35 dkg spagetti
1 lilahagyma
50 dkg paradicsom
2 ek olívaolaj
1 piros chillipaprika
1 doboz tonhalkonzerv

A tésztát megfőzzük.
A felaprított hagymát és paradicsomot a forró olajon átforgatjuk és hozzáadjuk a darabolt chillit.
Pár percig sütjük, majd a leszűrt tésztához keverjük a tonhallal együtt.
Sózzuk-borsozzuk, igazi nyári kaja!

2008. július 24.

ÉRDEKESSÉG...


ÉRDEKES....

Ma nagyon fura dolgot láttam itt a Gasztroblogok gyűjtőoldalán...a saját 2007. szept. 19-én elkészített és lefotózott TÖLTÖTT PAPRIKÁM képét úgy használta fel egy blogger társunk a blogjában: http://finometkek.freeblog.hu/ hogy a fényképem aljáról levágta a logómat....
az eredeti akár itt is látható: http://marvell.index.hu/imgfrm/1/9/5/6/THM_0003341956.jpg








2008. július 23.

CSERESZNYÉS PITE



CSERESZNYÉS PITE  Illéskrisztől

tészta:

45 dkg liszt
1 tk sütőpor
2 tojás sárgája
2 ek. cukor
csipet só
25 dkg vaj
1 pohár tejföl

A hozzávalókat a mixerbe tesszük és összekeverjük.
Az egyik felét kinyújtjuk, és egy tepsibe fektetjük.
Megszórjuk zsemlemorzsával.

töltelék:

50 dkg cseresznye
1 vaníliás puding
3,5 dl csresznye vagy meggylé

A tölteléket rásimítjuk, majd a tészta másik felét is kinyújtjuk és befedjük vele a tölteléket.
A tojásfehérjével lekenjük, megszurkáljuk és 180 fokon megsütjük.

Latsia:
- nekem kicsit folyós lett a töltelék, de így is finom, csak nem ilyet szerettem volna

Füstölt sajttal sült csirke


Füstölt sajttal sült csirke / Mindmegette - Sherpa01

50 dkg csirkemell
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
10 dkg füstölt szalonna
1 kis doboz paradicsomsűrítmény
2 dl tejföl
só, bors, pirospaprika, olaj
15 dkg füstölt sajt

A csirkemellet szeletekre vágom, sózom-borsozom, és kis olajban elősütöm.
Az elősütött húsokat egy tepsibe rakom és elkészítem a mártás-t:
A szalonnát apró kockára vágom, megpirítom, majd hozzáteszem a kockára vágott hagymát és fokhagymát, majd megszórom pirospaprikával, és felöntöm kis vízzel (mintha pörköltalapot készítenénk).
Sózom-borsozom.
Beleszórom a kockára vágott paradicsomot, majd pár perc múlva a paradicsomsűrítményt is hozzáadom.
5-10 perc alatt összeforralom.
Ezután 2 dl tejföllel az egészet összeturmixolom.
A mártást a húsra öntöm, megszórom a reszelt füstölt sajttal, és kb. 40 perc alatt készre sütöm. Burgonyapürével vagy rizzsel tálalom.

Latsia:
- isteni finom, igazi vendégváró!
- tepsis burgonyával körítettem

2008. július 19.

SPORTSZELET


SPORTSZELET / Egmar

2 dl tej
25 dkg porcukor
20 dkg margarin
3 ek kakaó
50 dkg darált keksz
1 dl rum
tortabevonó csoki

A tejben felolvasztottam a margarint és összekevertem a többi hozzávalóval.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és lesimítottam benne.
Rákentem a tortabevonót és a hűtőbe tettem.

Latsia:
- vajat használtam margarin helyett és a tortabevonó helyett a tükörsima csokimázamat
- baromi finom, de nekem más emlékei vannak a Sportszeletről

2008. július 18.

RAGACSOS FOKHAGYMÁS- CITROMOS - MÉZES CSIRKE


RAGACSOS FOKHAGYMÁS- CITROMOS - MÉZES CSIRKE / Latsia

4 db csirkemell filé bőrrel
1 citrom reszelt héja és leve
1 ek méz
1 ek olívaolaj
2 gerezd fokhagyma átnyomva
1 tk oregano

A húsokat egy tepsibe fektetjük.
A többi hozzávalót egy tálban összekeverjük, mikróban vagy serpenyőben összemelegítjük és a húsra öntjük.
190 fokos sütőben 30-40 perc alatt megsütjük.

Újburgonyával, friss zöldsalátával tálaljuk.

Latsia:
- bőr nélküli csirkemellet sütöttem, így nekem hamarabb sült meg
- ha még ettetek finomat....nyamm

2008. július 16.

CUKKINIS - BAZSALIKOMOS TÉSZTA


CUKKINIS - BAZSALIKOMOS TÉSZTA / Latsia

2 főre

20 dkg tészta
1 ek olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
2 db kisebb cukkini
1 marék bazsalikom
1 marék mandula

Parmezán sajt reszelve

A tésztát sós vízben kifőzzük.
Az olívaolajon megpirítjuk a mandulát, rádobjuk az áttört fokhagymát és az aprított cukkinit.
Összeforgatjuk, megszórjuk a bazsalikomlevéllel és pár perc alatt megsütjük.
Amikor kész, sózzuk.
A leszűrt tésztával összeforgatjuk és a Parmezánnal megszórva tálaljuk.

2008. július 15.

ÜVEGGOLYÓK...


Én is megkaptam őket Ottis-tól, köszönöm szépen, írom és már gurítom is tovább őket:

Alchri-nak, Nemisbéka-nak, Gesztenye-nek és Lilahangya-nak ... remélem elkapják!:O)))



A = anyaság

Á = ábrándozás, álmodozás

B = boldogság, barátság

C = CIPRUS, cica

Cs = csók

D = DIMITRIS, dolce vita

Dz = ...

Dzs = dzsúz

E = egészség

É = édes élet

F = férfiak

G = Göteborg

Gy = gyűrű

H = humor, házasság,

I = Isten

Í = ízvilág

J = jóság

K = kutya, karikagyűrű

L = Lexus-om

Ly = lyukas 2 filléres

M = Mama, Melina, Magyarország

N = nőiesség

Ny = nyuszi

O = otthon

Ó = óra

Ö = örökre, összetartozás

Ő = őzike

P = pénz

Q = Quinn /Aidan/

R = receptjeim

S = siker, só, Sharon a kutyám

Sz = szeretet, szerelem

T = társaság

Ty = tyúkhúsleves

U = utazás

Ú = újdonság

Ü = üdítő

Ű = ...

V = végtelen

W = walzer

X = ...

Y = Yves Saint Laurent

Z = zene

Zs = zserbó

2008. július 14.

SÁRGABARACKOS CSIRKEMELL



SÁRGABARACKOS CSIRKEMELL / Latsia

4 csirkemellfilé
4 sárgabarack
4 ek sárgabaracklekvár
2 ek olívaolaj
2 ek méz
só, bors

A hússzeleteket egy tepsibe fektetjük és közéjük pakoljuk a negyedekre vágott sárgabarackokat.
Az egészet meglocsoljuk az olívaolajjal és a mézzel, sózzuk-borsozzuk.
A hússzeleteket megkenjük a lekvárral és fedetlenül 180 fokon 30 perc alatt készresütjük.
Mazsolás rizzsel körítjük.

2008. július 12.

MÁLNÁS CSODA


MÁLNÁS CSODA / Kismanka 2002-ből

4 dl tejfölt kikeversz porcukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal.
Hozzáadsz 4 dl tejszínt, és addig kevered, amíg kissé keményebb masszát kapsz.
Egy edénybe lerakod rétegesen ezt a tejfölös-tejszínes masszát, babapiskótát, és málnát (vagy erdei gyümölcs mixet), és egy fél napra a hűtőbe teszed, hogy a babapiskóta is megpuhuljon. Annyira finom, hogy csak na!

Latsia:
- szuperfinom, de tényleg állnia kell, sztem 1 napot, akkor a legtutibb!

SÁRGABARACKOS SZEDRES LEPÉNY



SÁRGABARACKOS SZEDRES LEPÉNY / Latsia

1 pohár = 2 dl

1 pohár joghurt
1 pohár liszt
1 pohár cukor
1/2 tk sütőpor
1 ek puha vaj
2 tojás
2 marék szeder
6 db sárgabarck

A tészta hozzávalóit összekevertem, majd beleforgattam a gyümölcsöket és egy 26 cm-es tortaformába öntöttem.
180 fokon kb. 35 perc alatt megsütöttem / tűpróba /és még melegen megszórtam kristáycukorral....nyamm!:O)

Latsia:
- tipikus joghurtos kevert-poharas süti, bármilyen gyümivel elkészíthető

EREDETI OLASZ TIRAMISU






Ez egy nagyon finom Tiramisu, tömény, de kis adag, lehet duplázni!

Nincs benne tejszín, csak Mascarpone, ezért is ennyire finom! 😀


EREDETI OLASZ TIRAMISU



7-8 dkg babapiskóta
5 ek erős feketekávé

2 ek Amaretto / mandulalikőr

25 dkg Mascarpone

3 ek narancslé

5 dkg cukor

1-2 ek keserű kakaópor


A babapiskótát lapos tálba egymás mellé fektetjük.

A hideg feketekávét elkeverjük az Amaretto-val és ráöntjük a babapiskótára.

A Mascarpone-t óvatosan elkeverjük a cukorral és a narancslével és a babapiskótára simítjuk.
Meghintjük kakaóval és egész éjjel hűtőben állni hagyjuk.

Latsia:
- most a 4x-esét csináltam egyben és így is tökéletes

2008. július 8.

CSERESZNYÉS MORZSA SÜTI




CSERESZNYÉS  (CRUMBLE) MORZSA SÜTI

1 üveg cseresznye befőtt - 720 ml
1 cs. puding
5 dkg cukor
6 ek cseresznyelé

20 dkg cukor
40 dkg liszt
1 cs. van. cukor
1 tk sütőpor
1 csipet só
4 tojássárgája
25 dkg vaj
1 tk porcukor

A cseresznyét leszűrjük, a levét felfogjuk.
A pudingot 5 dkg cukorral és 6 ek cseresznyelével elkeverjük.
A maradék levet felöntjük annyi vízzel, hogy 4,5 dl legyen és felforraljuk.
Hozzákeverjük a pudingot és 1 percig főzzük, majd belekeverjük a cseresznyét is.

Összekeverjük a lisztet, a cukrot, vaníliáscukrot, sütőport, sót.
Hozzáadjuk a tojássárgájákat és a vajat, mixerrel elkeverjük, majd kézzel összedolgozzuk.
A 2/3-át egy 26-cm-es kikent formába szórjuk és lenyomkodjuk.
Ráöntjük a cseresznyés pudingot, és megszórjuk a maradék tésztával.
200 fokos sütőben 40 perc alatt megsütjük.
Tálaláskor porcukorral megszórjuk.

Latsia:
- szuper gyors
- 50 dkg friss cseresznyéből készítettem, ezért a cseresznye-ivólevet külön vettem hozzá és azt használtam, víz helyett is
- isteni finom, szaftos süti, mégis könnyen szeletelhető

2008. július 5.

PAPRIKÁS CSIRKE


PAPRIKÁS CSIRKE / Latsia

1 kg csirkehús / comb, mell
1 ek olaj
1 hagyma
1 zöldpaprika
1 paradicsom
2 ek pirospaprika
só, bors
1 doboz tejfölben elkevert 1 ek keményítő

Az olajon megpirítom a hagymát, rádobom a pirospaprikát és a csirkét, átforgatom.
Hozzáadom a felaprított paprikát, paradicsomot, sózom-borsozom és lassú tűzön fedő alatt puhára főzöm, ha szükséges pici vizet öntök alá.
Amikor kész, a keményítős tejföllel összerottyantom majd tálalom.

PIROZSKI


PIROZSKI / Latsia

tészta:

2,5 dkg friss élesztő
2,5 dl tej
1 ek cukor
liszt
1 tojás
12 dkg olv.vaj langyosan

töltelék:

Krumplit főzünk sós vízben, majd pürésítjük.
Csirkemájat vízben megfőzzük, ledaráljuk, majd olajon pirított hagymára dobjuk és lepirítjuk.
Sózzuk-borsozzuk és összekeverjük a krumplipürével.

A langyos cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, hozzákeverjük a szintén langyos vajat és a tojást.
Egy nagy tálba ötjük és apránként összedolgozzuk annyi liszttel,hogy egy lágy kelttésztát kapjunk.
Kelni hagyjuk, majd átgyúrjuk olajozott felületen, és kézzel szaggatunk belőle, kisimítjuk szintén kézzel.
A közepükbe teszünk a töltelékből, összehajtjuk megnyomkodjuk a széleit és forró olajban kisütjük.

Latsia:
- a receptet Ukrajnából kaptam, a liszt mennyisége változhat a minőségtől függően
- bármilyen más töltelékkel, akár édessel is készíthető

MOUSSAKA


MOUSSAKA


Recept nemsokára jön!

2008. július 3.

Kefíres piskóta



Kefíres piskóta / Zsizsia

2 pohár kefír
4 pohár liszt
2 pohár cukor
1/2 pohár olaj
2 db tojás
1 cs. sütőpor

Hozzávalókat összedolgozzuk, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk gyümölccsel és lassú tűznél tűpróbáig sütjük.

Latsia:
- 2 dl-es poharat használtam
- aprított diót kevertem a tésztájába és a tetejét is megszórtam vele, nem rontotta el!:O)))
- legközelebb nagy gáztepsiben sütöm és még több cserit teszek rá










2008. július 2.

SZÍNES NYÁRI CSIRKESÜLT TÉSZTÁVAL


SZÍNES NYÁRI CSIRKESÜLT TÉSZTÁVAL / Latsia

1 ek olaj
1/2 hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 csirkemell
2 marék koktélparadicsom
1 sárgaszínű paprika
2 marék spenót
só, bors, paprika
oregano

Az olajon megpároljuk a hagymákat, majd rádobjuk a felcsíkozott csirkemellet és majdnem készresütjük.
Hozzáöntjük a paradicsomot és a felcsíkozott paprikát, majd 2-3 perc múlva a spenótot.
Fűszerezzük, összeforgatjuk és tésztával tálaljuk.

2008. július 1.

CSERESZNYÉS PITE - Clafoutis





CSERESZNYÉS PITE - Clafoutis

12 dkg liszt
2,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj
2 tojás

Ezeket összekeverjük és egy kivajazott formába öntjük.
Megszórjuk 50 dkg cseresznyével és 220 fokon /légkeverés 200 fok/ 15-20 perc alatt megsütjük.
Megszórjuk porcukorral és még melegen tálaljuk.