Képzeljétek ma majdnem... le sem merem írni..
A Kislányom ma megmentett...
Szóval felmentem a hálószobába, felnyitottam az ágyat (tudjátok, amibe alul lehet pakolni és olyan hidraulikusan vagy hogy nyílik...), hogy kivegyek valamit ... leguggoltam és benyűltam érte...
És bumm... rácsapódott úgy mind 2 kezemre, hogy moccanni nem tudtam..
Borzalmas fájdalom és börtön. Olyan nehéz az ágykeret (fémerősítéssel készült) és rajta a magas matrac, hogy nem bírtam felemelni és a kínok kínját kezdtem érezni, ahogy a vaspánt szorította a kezemre a nehéz ágyat.
A kislányom ezalatt lent játszott a nappaliban... 5 éves.
Ordítottam neki a fájdalomtól, hogy jöjjön segíteni és szerencsére azonnal szót fogadott, csak nagyon megijedt.
Odaküldtem az ágy végéhez, ott van egy fül az ágykereten és kértem, hogy próbálja megemelni. Volt rá esély, hogy sikerül, mert nem csukódott le teljesen ez a dögnehéz cucc, hiszen az egyik kezemen a csukló csontom, a másik kezemen pedig a könyök csontom tartotta... és ugye én az ágy szélénél voltam, tehát az egész súly rajtam volt, azért nem tudtam moccanni... már kezdett sötétülni minden a szemem előtt és messziről hallottam a hangját, "mami segítek ne félj"...
És akkor az a kisgyerek kéz megemelte az egész borzalmas súlyt egy pár milliméternyire, és kihúztam a kezeimet.... borzalmas állapotban ugyan, de éreztem őket.
Hozott nekem vizet, jobban lettem, csak írtózatosan fájt... hatalmas fekete mélyedés volt a kezemen és az erek megvastagodva, kidagadva... aztán pár óra alatt alig látszik valami, és a fájdalom is enyhült, jól vagyok.
Azt hiszem, hogy a Kislányomnak köszönhetem, hogy most itt írok...
Ha Ő nem lett volna itthon velem, délután 3-tól este 8-ig, amíg a férjem hazajön... nem tudom milyen állapotban talált volna rám és mi következett volna utána...
Így történt, hogy ma az 5 éves kislányom megmentette a kezemet ... És talán az életemet is.
Köszönöm Neked Te kis hős, Te kis drága Melinaki.