2024. március 14.

Vörösboros marhapörkölt






Vörösboros marhapörkölt

4 evőkanál olaj vagy 2 evőkanál disznózsír
1 evőkanál egész kömény
2 apróra vágott hagyma
1 apróra vágott paprika
1 nagy apróra vágott paradicsom
4 gerezd apróra vágott fokhagyma
1200 g marhalábszár 2 cm-es kockákra vágva
2-3 evőkanál őrőlt pirospaprika
só, bors
1,5 evőkanál paradicsompüré
 3/4 csésze vörösbor, víz

Egy közepes méretű edényben egy percig pirítjuk a köményt, majd hozzáadjuk a hagymát.
Pároljuk üvegesre és adjuk hozzá a fokhagymát. 
Közepes lángon pár másodpercig pirítjuk, és belekeverjük a pirospaprikát. 
Hozzáadjuk a marhahúst, és alacsony lángon addig sütjük, amíg a rózsaszín szín eltűnik.
Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot és paprikát, sózzuk, borsozzuk. 
Pároljuk még pár percig, majd öntsük rá a vörösbort, a paradicsompürét és annyi vizet, hogy épphogy ellepje a húst!
Csökkentsük a hőt alacsonyra, fedjük le, és gyakori kevergetés mellett pároljuk 1,5-2 órán át.
(Ha szükséges, adjunk hozzá vizet; a vége felé hagyjuk elpárologni a vizet, így besűrűsödik a szószunk. 
A pörkölt akkor jó, ha sűrű a szósz és nem túl folyós.)
Ha szükséges, a végén még fűszerezzük.