2008. november 30.

MOZART-GOLYÓK




MOZART-GOLYÓK


Ez az egyik kedvenc karácsonyi bonbonom, amióta elkészítettem és közreadtam, csak követői vannak:-)

200 g nugát
200 g marcipánmassza
2 ek rózsavíz
pár csepp keser
űmandula aroma
10 g darabolt pisztácia
125 g szitált porcukor
100 g csokibevonó vagy csoki

A hideg nugátot darabokra / 1,5 x 1,5 cm / vágjuk és golyókat formázunk belőle, hidegre tesszük.
A marcipánmasszát puhára keverjük és hozzádolgozzuk a rózsavizet, az aromát, valamint a pisztáciát.
Majd a porcukrot is.
A masszából egy kb. 2 cm széles rudat formázunk és annyi szeletre vágjuk, ahány nugátgombóckánk van.
A szeleteket egy porcukrozott felületen simára nyomjuk a tenyerünkkel.
Rátesszük a nugát-golyókat és belecsomagoljuk, majd golyóvá formázzuk, kicsit hidegre tesszük.
Olvasztott csokiba mártjuk és hűlni hagyjuk.
Latsia:
Nem tartozik kedvenceim közé a marcipán nyújtása, ezért:
- vagy készen veszem kinyújtva, vagy mint most is:
- a kész masszát nem nyújtom, hanem lecsípek belõle egy darabkát, golyóvá formázom és a 2 tenyerem közt lapítom ki, majd ebbe teszem a nugátgolyót, és összezárom, gombóccá formálom
- nekem több /igazi/ csoki kellett a bevonáshoz
- a tetejét darabolt pisztáciával és cukorgyönggyel díszítettem

 

TÖLTÖTT DATOLYA




TÖLTÖTT DATOLYA


Régi, nagysikerű alkotásom, svédből fordítottam pár éve, mely sok követőre talált az nlc-n és itt is...;O)
Ünnepekkor készítem, mindig gyorsan fogy!

kb. 30 db

200-250 g datolya
200 g mandulamassza
1 ek konyak
200 g feketecsoki

Gyúrd össze a mandulamasszát a konyakkal.
Magozd ki a datolyát, és tegyél masszacsíkokat a magok helyére.
Olvaszd meg a csokit vízfürdő felett és vond be a töltött datolykákat vele.
Sütőpapíron hagyd száradni őket, majd szórd meg porcukorral.

Latsia:
- konyak helyett 1 pár csepp rózsavizet és egy pár csepp keserűmandula aromát kevertem a mandulamaszzához, mert nem szeretjük az alkoholt az édességben és ez a múltkor nagyon bevált a Marcipán golyóknál
- ráadásul a keserűmandula-aroma most zöld volt, így megfestette a mandulamasszát is.

PUDINGOS ALMÁS SÜTEMÉNY



PUDINGOS ALMÁS SÜTEMÉNY 


220 g liszt 

80 gcukor

2 tk szódabikarbóna

1 csipet só

3 tojás

100 g vaj 

4 nagy alma 

őrölt fahéj

2 csomag pudingpor, vanília

½ liter tej 

80 g cukor

50 g mandula (pehely) 


A tészta hozzávalóiból omlós tésztát készítünk.

Nyújtsuk ki a tésztát egy tortaformában  (28 cm), és húzzuk fel a szélét kb. 3 cm-re. 

A sütőt melegítsük elő 175°C-ra.

Az almát meghámozzuk, kimagozzuk, és körülbelül 1,5 cm-es darabokra vágjuk. 

Az omlós tésztára terítjük az almadarabokat, és megszórjuk fahéjjal.

Keverjük össze a pudingport egy kevés tejjel és a cukorral. 

A maradék tejet egy lábasba öntjük, felforraljuk és hozzáadjuk a pudingport. A tejet ismét felforraljuk, majd levesszük a tűzről, kicsit hűlni hagyjuk, és hozzákeverjük a tojásokat.

A pudingos keveréket az almára kenjük, és egyenletesen elosztjuk. 

A tetejére szórjuk a mandula pelyhet és az almás pitét a forró sütőben a középső rácson 45-50 percig sütjük.

Tipp: Légkeverés esetén 160°C-os hőmérséklet is elegendő. 
Eredeti ITT

2008. november 28.

CSOKISZELET GAZDAGON



CSOKISZELET GAZDAGON

1 dl tejszín
15 dkg étcsoki
1/2 citrom reszelt héja
1,5 dl kandírozott narancshéj és/vagy füge
1 dl mogyoró vagy kesudió vagy dió
1/2 dl pirított sós napraforgómag

Főzd fel a tejszínt majd húzd le a tűzről.
Darabold bele a csokit és keverd addig, amíg felolvad benne.
Keverd hozzá a többi hozzávalót és öntsd egy fóliával kibélelt 15 cm-es formába.
Tedd a hűtőbe min. 4 órára, majd egy éles késsel szeleteld fel.

Latsia:
- 10 dkg 70 %-os kakaótartalmú csokit és 5 dkg tejcsokit tettem bele
- napraforgómag nem volt sós, narancshéjat, aszalt barackot és fügét tettem bele
- 40 dkg-s vajasdobozt béleltem ki folpackkal, pont belefér
- a fagyasztóban hűtöttem le, kicsit rövidebb ideig tart!:O)
- ISTENI!!!

Angyalszem



Angyalszem


150 g liszt
60 g cukor
1 csipet só
50 g kókuszreszelék
100 g vaj
1 tojássárgája
3 ek porcukor
vaníliáscukor
80 g zselé vagy lekvár

A lisztet, cukrot, sót, és kókuszreszeléket elkeverjük.
A vajat és a tojásásárgáját kikeverjük és az előzőhöz adjuk.
Jól elkeverjük és egy tésztát gyúrunk belőle gyors mozdulatokkal.
1 órára a hűtőbe tesszük letakarva.
Golyókat formálunk belőle és egy sütőpapírral bélet tepsire tesszük.
Fakanállal mélyedést nyomunk a közepükbe és 200 fokon 10-12 percig sütjük.
Egy rácson hűlni hagyjuk, majd porcukorral megszórjuk.
A zselét felmelegítjük, elkeverjük és egy teáskanállal a mélyedésekbe töltjük.

Latsia:
- van olyan változat is, hogy nincs benne kókuszreszelék, de így sokkal finomabb!
- és van olyan is, ahol a lekvár együtt sül a sütivel, de minek?

ADVENTI CSOKIS-DIÓS CSÓK


ADVENTI CSOKIS-DIÓS CSÓK
2 nagy tojás fehérjéje

12 dkg kristálycukor

12 dkg pekándió darabolva

15 dkg feketecsoki - 70 %-os darabolva

1 tk vanília aroma


Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.

Verd habbá a tojásfehérjéket egy csipet sóval.

Add hozzá a cukrot és verd tovább, amíg egy fényes kemény habot kapsz.

Forgasd bele a csokit, a diót és a vaníliát.

Egy fóliával bélet tepsire kanállal rakj halmokat belőlük.

Told a tepsit a sütőbe és azonnal kapcsold ki!

Szárítsd 3 órát, vagy egy éjszakát, vagy amíg a sütőd kihűl.


Latsia:

- sima diót és pisztáciát daraboltam bele, mert az volt itthon

- csokicseppet használtam

- kekszsütő tepsiben sütöttem, amit a biztonság kedvéért kiolajoztam, mert féltem, hogy nehezen jönnek majd ki belőle....így is lett, baromi nehéz volt kiszedni őket, úgyhogy legközelebb maradok a sütőpapírral bélelt tepsinél és megvárom, amíg teljesen kihűlnek, mert most nem bírtam kivárni:O))

2008. november 25.

TEJKARAMELLÁS CSOKISCSEPPES KEKSZ



TEJKARAMELLÁS CSOKISCSEPPES KEKSZ / Latsia

/Butterscotch and chocolate chip cookies/

12,5 dkg puha vaj
15 dkg barnacukor
1 tojás
1/2 tk vanília aroma
17,5 dkg liszt
1/2 tk sütőpor
1 csipet só
17,5 dkg csokicsepp vagy darabolt csoki

Tegyél 2 tepsire sütőpapírt és melegítsd elő a sütőt 190 fokra.
Keverd a vajat és a cukrot lágyra.
Tedd bele a tojást és a van.aromát, keverd el, majd a lisztet, a sütőport és a sót, keverd el és tedd a masszához.
Keverd el jól és szórd bele a csokicseppeket.
Teáskanállal tegyél belőle a tepsire, de hagyj helyet köztük, mert nőnek.
12-15 percre tedd a sütőbe, majd amikor kész tedd őket egy rácsra hűlni.

RÁK FÖLDIMOGYORÓVAL



RÁK FÖLDIMOGYORÓVAL


70 dkg tisztított rák
4 újhagyma
1 gerezd fokhagyma átnyomva
1/2 tk gyömbér
1 tk sambal oelek
1 tk koriander
1/2 tk kurkuma
1 tk reszelt citromhéj
4 tk citromlé
1,5 dl földimogyoró
40 ml mogyoróolaj

A megmosott, leszűrt rákot egy tálba tettem és átforgattam a többi hozzávalóval.
1 órára behűtöttem, majd a felforrósított mogyoróolajon 3 perc alatt megsütöttem.
Rizzsel tálaltam.

Latsia:
- nem rossz, de ízre nem az én világom

FEHÉRBABOS GUACAMOLE


FEHÉRBABOS GUACAMOLE / Latsia

1 avokádó
1 dl főtt fehérbab - konzerv
1 dl krémes túró - sovány
1 gerezd fokhagyma
1/2 lime leve
só, bors, chilli

A hozzávalókat a mixerrel pürésítjük, tortilla chips-szel vagy pirítóssal kínáljuk.

CHILLIS BABOS SERTÉSHÚSOS FAZÉK


CHILLIS BABOS SERTÉSHÚSOS FAZÉK / Latsia

1 ek olívaolaj
40 dkg sertéshús
1 lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
nagy csipet chillipehely
1 tk római kömény
1 piros színű paprika
40 dkg hámozott, darabolt paradicsom - konzerv
4 dl csirkehúsleves
25 dkg burgonya
10 dkg zöld bab - fehérbabot tettem bele
1/2 csokor koriander

A forró olajon megpirítom a felkockázott, fűszerezett húst, majd kivezem a serpenyőből.
Beleteszem a felszeletelt hagymát, a fokhagymát és pár percig párolom.
Hozzákeverem a chillit a borsot és köményt, 2 percig sütöm.
Visszateszem a húst a serpenyőbe a levessel és a paradicsommal együtt.
Felforralom és hozzáteszem a felkockázott burgonyát.
10-15 perc alatt megfőzöm, majd hozzákeverem a babot és további 5 perc alatt készrefőzöm.
Fűszerezem és megszórom aprított korianderrel.

2008. november 24.

BEIJINHO de COCO és BRIGADEIROS







BEIJINHO de COCO és BRIGADEIROS - Brazil szülinapi édességek 

Beijinho de Coco

22 db

1 doboz sűrített tej
3 dkg vaj
10 dkg kókuszreszelék

A sűrített tejet a vajjal együtt egy lábasba tettem és kislángon 10 percig melegítettem, kevergettem de nem forraltam!
Átöntöttem egy tálba és hűlni hagytam.
Vajas kézzel gombócokat formáztam belőle és a kókuszreszelékbe hempergettem.
Eredeti recept ITT.

Latsia:
- sztem ez ízesítés nélkül nem egy nagy szám, sima sűrített tej....de egy kis vaníliával vagy citrommmal-citromhéjjal naggyon finom!

Brigadeiros

22 db

1 doboz sűrített tej
3 dkg vaj
2 ek kakaó
10 dkg csokidara

A sűrített tejet a vajjal és a kakaóval együtt egy lábasba tettem és kislángon 10 percig melegítettem, kevergettem de nem forraltam!
Átöntöttem egy tálba és hűlni hagytam.
Vajas kézzel gombócokat formáztam belőle és a csokidarába hempergettem.
Eredeti recept ITT.

Latsia:
- nagyon fini!

KÖMÉNYMAGOS SÜLT KARAJ


KÖMÉNYMAGOS SÜLT KARAJ / Latsia

1 ek olaj
3 gerezd fokhagyma
1 db karaj csnt nélkül
1 ek köménymag
só, bors

A forró olajra dobjuk a fokhagymát, átforgatjuk és mellétesszük a húst.
Körbepirítjuk minden oldalát, sózzuk,-borsozzuk, öntünk alá egy kis vizet kb. 1 dl-t.
Lefedve közepes lángon puhára pároljuk, majd fedő nélkül zsírjára sütjük.
Nagyon finom lesz és hidegen szendvicsbe is kitűnő.

BÉLSZÍNSZELETEK ÉDESMÁRTÁSSAL




BÉLSZÍNSZELETEK ÉDESMÁRTÁSSAL


2 ek áfonyalekvár
1 ek málnalekvár
1 tk citromlé
1 tk keményítő

Az első 3 hozzávalót felmelegítettem és hozzákevertem egy kis vízben feloldott keményítőt.
Isteni finom a húshoz!

2008. november 22.

SZÓSZOK, MÁRTÁSOK, PÜRÉK a konyhámban







Szerintem "ők" is megérdemelenek egy posztot, akárcsak a fűszerek, de azok majd később.
Már csak azért is, mert van, hogy nélkülözhetetlenek, és sosem esik szó róluk, csak úgy beletesszük őket, mert a recept, vagy az ízlésünk ezt diktálja...;O)
Még egy sima túrós csusza /ami persze nagyon finom/ is felkerül a blogokba, akkor "ők" méltán megérdemlik!:O)))
Hát íme...amiket gyakran használok és szeretek!
A 4. képen leves esszenciák vannak: csirke, rák, hal, homár és borjú, a többit úgyis ismeritek!

PÁRMAI CSIRKEMELL


PÁRMAI CSIRKEMELL / Latsia

4 csirkemellfilé
só, bors oregano
1 ek vaj
4 szelet pármai sonka

mártás:
2 dl tejszín
1 tk csirkehúsleves esszencia
1 tk balzsamecet
1 gerezd fokhagyma átnyomva

A húsokat fűszerezzük és a forró vajon mind2 oldalukat lepirítjuk.
Betekerjük a sonkába, egy tepsibe fektetjük és leöntjük a mártással.
225 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük.

Latsia:
- isteni!

CURRYS HÚSSALÁTA



CURRYS HÚSSALÁTA / Latsia

40 dkg sütnivaló kolbász vagy párizsi
1 ek olaj
3 csemege uborka
2 ek kapribogyó
1 pirosszínű paprika
15 dkg sajt
1/2 lilahagyma

öntet:
3 dl créme fraiche vagy tejföl és tejszín keveréke fele-fele arányban
1 ek majonéz
1 gerezd fokhagyma
só, bors, curry

Az olajon megsütjük a feldarabolt kolbászt, és összekeverjük a feldarabolt többi hozzávalóval.
Az öntettel átforgatjuk.

Latsia:
- diétásra csináltam, a kolbász weight watchers 3% zsírtartalmú, a créme fraiche 5 %-os és a majonéz is light

2008. november 20.

VANÍLIÁS KARAMELL LIKŐR




Esik a hó!!!!
Muszáj volt úgyis lefotózni a még meleg likőrömet:O))

VANÍLIÁS KARAMELL LIKŐR


1 doboz cukrozott sűrített tej - 397 g
3,5 dl sötét rum
1 tk vaníliáscukor
1 zacskó vanília aroma - Dr.Oetker

Beleteszek egy összehajtogatott konyharuhát egy magasfalú lábosba, ráteszem a sűrített tejes konzervet és felöntöm annyi vízzel, hogy épp ellepje.
Kiveszem a dobozos tejet, felforralom a vizet, és visszateszem.
Lassú tűzön, gyöngyöztetve 3 órát főzöm. Amikor csökken a vízszint, mindig rátöltök egy kicsit.
Kiemelem, egy hideg konyharuhát borítok rá pár percre /különben nyitáskor kifröccsen a forró karamell!/, majd kinyitom és egy tálba öntöm.
Beleszórom a cukrot, hozzáöntöm a vaníliát és a rumot, habverővel /kézi vagy gépi mindegy/ összekeverem.
Tiszta üvegbe töltöm és lezárom.

Latsia:
- nagyon egyszerűen készíthető és nagyon finom ital
- aki szerencsésebb, vehet a Nestlé-től kész sűrített karamellt és akkor kimarad a 3 órás főzés
- ebből az adagból 7,5 dl karamell likőr lesz

TIRAMISU GOLYÓK



TIRAMISU GOLYÓK


2 tk nescafe
20 dkg keksz
15 dkg Mascarpone vagy Philadelphia krémsajt
1 ek porcukor
2 ek Amaretto vagy pár csepp keserűmandula aroma
kakaó a hempergetéshez

A kávéport 2 ek forró vízben feloldottam, hűlni hagytam.
A kekszet a mixerben összetörtem, majd a kávéval összekevertem, állni hagytam.
A Mascarpone-t a cukorral és a likőrrel/aromával összekevertem, és hozzáforgattam a kávéskekszet.
Golyókat formáztam, amiket a kakaóba forgattam, majd behűtöttem.

Latsia:
- ha nem elég formázható a massza, /nekem ez történt/tegyél hozzá még egy kis darált kekszet és hűtsd be
- vizes kézzel formáztam gyors mozdulatokkal a golyókat és utána hempergettem a kakaóba
- féladagot csináltam, nagyon finom, így fogalmam sincs hány lett, mert menet közben....:O))